A 2015-ös évben az Adrenalin Park csapatának az a célja, hogy minél hamarabb az első helyre kerüljön az aktív kikapcsolódási lehetőségekre vágyók között, ezért naptárunkban máris kezdenek körvonalazódni az első események. A 2014-es szezonban felavatott 12 kalandpálya már rögtön a nyitás után nagy népszerűségnek örvendett a természet- és mozgáskedvelők körében, így a megyei oktatási intézményekkel és más egyesületekkel közösen kezdeményezett programsorozataink nagy sikernek bizonyultak. A rendezvények fő célja az izgalmas sporttevékenység általi tanulás stimulálása volt.

Romániában a kalandparkos aktivitások új fogalomként törtek be a kikapcsolódási lehetőségek terén. Fontos megjegyezni, hogy a magaslati akadálypályákkal felszerelt kalandparkok a család minden tagját megmozgatják és ezzel egyidejűleg el is lazítják. Egy minőségi és színvonalas kalandparkban több, progresszív nehézségi szintű pályát talál a látogató, így korosztálytól függetlenül mindenki kipróbálhatja magát.

Az Adrenalin Park a legszigorúbb Európai Szabványok szerint épült és jelenleg a legkomplexebb kalandparknak számít Kolozs megyében. A park 2014. augusztus 15.-én nyitotta meg kapuját a nagyközönség előtt 12 magaslati akadálypályával, amelyek nehézségi szint szerint a következőképpen vannak csoportosítva: 3 gyerek pálya, 1 felnőtt oktatópálya, 6 felnőtt kalandpálya és 2 tiroli lecsúszó pálya.

Az Adrenalin Park könnyen megközelíthető autóval és biciklivel is, de akár egy gyalogos kirándulás célpontja is lehet, úgy a helyiek, mint az átutazóban lévő turisták számára. Kalandparkunk tehát közel van Kolozsvárhoz, ugyanakkor azért elég távol ahhoz, hogy a város zaját elfeledve, a természet által nyújtott nyugalomban, vendégeink aktívan kikapcsolódhassanak. 2015-ben a szezonnyitást márciusra tervezzük, amennyiben az idő is velünk tart.

Szeretnénk felhívni azon vendégeink figyelmét, akik nagyszabású eseményeket terveznek az év első illetve második harmadában, hogy foglalási szándékukat akár már most is jelezhetik az oldalon található telefonszámok vagy e-mailcímek bármelyikén.

A 2014-es szezon tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy sportosabb vendégeink egy kerékpározással és mászással egybekötött edzésprogramot kedveltek a legjobban. Mivel a helyszínt biciklivel is könnyen meg lehet közelíteni, az ezt követő 2 órás akadálypályák teljesítése és a biciklis hazaút garantált kihívást jelent a legedzettebbek vendégeink számára is. A kalandparkban használt kombinált mozgástechnikák hozzájárulnak a kiegyensúlyozott életvitelhez, az izomzat fejlesztéséhez, a test üdeségének megőrzéséhez, a koleszterinszint csökkentéséhez, a megfelelő légzéstechnika fejlesztéséhez és az ideális vérnyomás fenntartásához.

A kulturális kincsekben bővelkedő Kolozsvár felfedezése mellett az Adrenalin Park aktív kikapcsolódást biztosít, hogy ne csak a lelke, hanem teste is felüdüljön!