Mint minden évben, az Adrenalin Park támogatja a téli hegyi futást Kolozsvár környékén. A 2017-es évet a Făget Winter Tour 2017 versennyel kezdjük, amelyik pontosan az Adrenalin Park bejáratánál startol. A Runners Clubbal és a Rupicapra Hegyi Sportok Egyesületével közösen szervezett versenynek két téli futóverseny-próbája lesz: a 15 km-es és a 7 km-es. Az Adrenalin Park mindkét próba első három helyezettjét egy-egy meghívóval jutalmazza, amellyel a magaslati kalandpályákon és a tiroli drótkötélpályákon lehet mászkálni.

A kaland – feledhetetlen élmény

Tudjuk, hogy ezen a versenyen futni élményt jelent, de a jutalom is motiváló tényező minden résztvevő számára! A többi támogató által előkészített díjak és meglepetések mellett az Adrenalin Park másfajta jutalmat ajánlott fel: két órás élményt a Mikesi házak mellett található kalandparkban.

Egyeseknek talán ez lesz az első alkalom, amikor hegymászófelszerelést öltenek magukra és először kerülnek kapcsolatba a magaslati kikapcsolódással, mások talán űzik már ezt a sportot is. Mindkét esetben az Adrenalin kalandparkban alkalom adódik az adrenalinszint növelésére, hiszen a pályák változó magasságban (2 m és 10 m között), különféle nehézségi szinten (a kezdőtől az extrémig) és több korosztály számára állnak rendelkezésre  (junior, felnőtt és szenior).

Minden bizonnyal az ajándéktárgyak és termékek jól fognak, de egy élmény, amelyet megoszthat a barátaival vagy a családjával, feledhetetlen pillanat! Ezen felül felszerelkezhetnek fényképezőgépekkel, videokamerákkal, és megörökíthetik az élményt!

FONTOS: A 2016. évi versenyek nyertesei 2017-ben is érvényesíthetik az Adrenalin Park utalványait!

Mivel tudjuk, hogy a 2016. évi őszi-téli futóversenyek nyerteseinek többsége még nem érvényesítette az Adrenalin Park meghívóját, ezutón tájékoztatjuk őket, hogy 2017-ben is érvényes belépőjük, szeretettel várjuk őket szórakozni és kalandpályákon mászkálni 2017-ben is!

Mindössze az Adrenalin Park recepciójánál kell jelentkezzenek ajándékutalványukkal!

A kalandot melegben is, hidegben is lehet élvezni!

Lévén, hogy a kültéri, magaslati szabadidős tevékenység a fák közé feszített acélsodronyokból és megfelelően kezelt faelemekből álló pályákon zajlik, hegymászóhámban és önbiztosító karabinerekkel felszerelve,  a fák közötti mászkálást minden évszakban lehet űzni, amikor az időjárási körülmények nem érnek el extrém értékeket.

A résztvevők az időjárásnak megfelelően kell öltözzenek, és figyelembe kell vegyék egyéni hőháztartásukat. Télen a mászkálás előnye, hogy a test kimelegszik az intenzív fizikai erőfeszítéstől, nyáron pedig az erdő nyújtotta árnyék és hűs levegő jelent kellemes előnyt.  J Mindkét helyzetben a levegő friss, tiszta és jót tesz!

Sok sikert az edzésekhez, találkozunk szombaton, 2017. január 28.-án a Făget Winter Tour powered by Halcyon Mobile rajtvonalánál!