Az “APÁTHY ISTVÁN EGYESÜLET” az Adrenalin Park és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karának közreműködésével „AZ EZERARCÚ TERMÉSZET CSODÁI – INTERAKTÍV JÁTSZÓHÁZ”, a Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és a Helyi Tanács által támogatott projekt keretén belül 2016 május 1 – október 30 között természetismereti játszóházat működtet a kolozsvári Adrenalin Parkban. „A projekt támogatja Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 címére való jelölését”.

A projekt céljai: a fiatalság figyelmének felhívása a természeti értékek iránt, ezek ismeretének fontosságának tudatosítása, a figyelem felkeltése a Kolozsvár környéki természetvédelmi területek biodiverzitására, illetve ennek megismertetése.

A projekt keretében 2016 június 4-én egy információs táblát helyezünk el a kolozsvári Adrenalin Parkban a Bükk-Malomvölgy Natura 2000 területről.

Játszóházunkba elsősorban iskolás és óvodás gyerekcsoportok, illetve családok jelentkezését várjuk, időpont egyeztetés alapján. Az interaktív tematikus foglalkozásokat igény szerint magyar, illetve román nyelven tartjuk.

Részletes információk a http://adrenalinpark.ro/, illetve a játszóház vezetőjénél: Macalik Kunigunda, kmacalik@gmail.com, tel. 0735407010