Két éve működik az Adrenalin Park, a legszebb kalandpark Kolozsvár környékén. Hétfőn, 2016 augusztus 15-én maximális intenzitású mozgással ünnepelünk. A rendezvény tevékenységei között felnőtteknek  és kiskorúaknak szánt sportversenyek szerepelnek, kincskereső játék gyermekeknek és két meglepetés-tombola minden jelenlévőnek.

Mivel 2016-ban adtuk át a fokozott nehézségi szintű kalandpályákat is, szeretettel látjuk a legeltökéltebbeket, hogy próbálják ki képességeiket a számukra előkészített magaslati terepen, az Adrenalin Overdose, az Extrém vagy az Adrenalin próbán! A 8-12 éves korosztály számára a Vadmacska próbát készítettük elő. Szurkolunk, hogy új rekordokat állítsanak fel a különböző kalandpályák meghódítása során.

Ha szeretnének felkészülni és edzeni, forduljanak bizalommal a kalandpark animátoraihoz 2016 augusztus 10-15 között, akik hasznos tanácsokat és tippeket adhatnak, hogy gördülékenyebben és hatékonyabban oldjék meg a kihívásokat.

A legkisebbeknek és szüleiknek kincskereső versenyeket szervezünk, és árulkodó nyomokat is elhelyezünk a pályákon, így a legügyesebbek megtalálják a kalandpark területén elrejtett kincseket.

A rendezvény végén a nyertesek jutalmazására és az Adrenalin Park Bajnoka 2016 cím odaítélésére kerül sor, valamint néhány meglepetéssel is készülünk.

További részletek a beiratkozásról és a szabályzatról lennebb.

 

A NAP VETÉLKEDŐI

 Az Adrenalin Park születésnapi rendezvényén új kihívásokkal növeljük az adrenalinszintet.

A sebességi és kitartási rekordok megdöntését, új rekordok felállítását négy versenypróbán lehet megtenni az Adrenalin Park látványos kalandpályáin:

1. Adrenalin Overdose Próba

  • Három kalandpálya időre történő meghódítása (Tarantula 7, Adrenalin 10 és Extrém 13)
  • Kitartási és sebességi vegyes próba
  • 18 éven felülieknek ajánlott verseny

2. Extrém Próba

  • Az Extrém 13 kalandpálya időre történő meghódítása
  • Összetett sebességi verseny
  • 18 éven felülieknek ajánlott verseny

3. Adrenalin Próba

  • Az Adrenalin 10 kalandpálya időre történő meghódítása
  • Összetett sebességi verseny
  • 12 éven felülieknek ajánlott verseny

 4. Vadmacska Próba

  • A Vadmacska 5 kalandpálya időre történő meghódítása
  • Összetett sebességi verseny
  • 8 -12 éveseknek ajánlott verseny

 

Minden versenyen első, második és harmadik díjat, valamint meglepetés-díjakat ítélünk oda.

 

Formátum: climb & go

Beiratkozás, regisztráció: helyben, a recepciónál

Dátum: augusztus 15

A versenyek délelőtt 10 és este 6 között kerülnek sorra

 

Versenyszabályzat:

Részt vehetnek: a kalandpályákra benevező vendégek

Kötelező a sportos, mászásra alkalmas felszerelés.

A résztvevők értesítik a technikai személyezetet, amikor felkészültek és kezdődhet az idő mérése.

A kronométert egy erre kijelölt bíró kezeli.

 

A kalandpályák megmászását a következőképpen pontozzuk:

  • A biztonsági előírások helyessége
  • Az akadályok helyes megoldása
  • Sebesség

Az eredményeket a nap végén közöljük, online, a nyerteseket pedig értesítjük, hogy hol vehetik át az ajándékokat.

Foglalás és előzetes beiratkozása a 0732 040 434 telefonszámon vagy az office@adrenalinpark.ro e-mail címen.